A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. november 4., kedd

Paradicsomos tonhalsaláta


Milyen a véletlen, éppen elkezdtem recepteket nézegetni – először a sajátjaimat –, hogy eltervezzek egy súlycsökkentő menetrendet. Mert mint tavaly is, próbálok ilyen módon is felkészülni a karácsonyra. Bizony, én is nagyon régen írtam ide, mások is, kapóra jött Grenadine figyelmeztetése.

Első lépésként valamelyik nap csináltam egy jó kis salátát vacsorára.

Felvágtam egy fej lila hagymát, kicsit megsóztam. Nagyobb darabokra vágtam két szép nagy paradicsomot, összekevertem, két kanál citromlevet locsoltam rá, aztán beleforgattam egy tonhalkonzervet úgy, hogy az olajat előzőleg leöntöttem róla, amennyi még maradt rajta, az éppen jó a salátához.

Hogy még érdekesebb legyen, körülnéztem a hűtőben, és még beleraktam egy fél avokádó darabjait és néhány kocka mozzarellát, meg persze egy kis bazsalikom sem maradhatott ki.

Igazán ízletes, kiadós vacsora lett, most már csak a folytatást kell kitalálni és végigcsinálni.

2008. március 5., szerda

Pirított kelkáposzta dióval és málnás balzsamecettel


A kelkáposzta rokonai a fejes káposzta, brokkoli, kelbimbó, a leveles kel, de hasonló szálak kötik a kínai kelhez vagy a vörös káposztához is. Ameddig e rokonság valamennyi tagját az ételkészítés területén a legváltozatosabb módon felhasználják: salátának, köretnek, levesek készítéséhez, kitűnő előételekalapanyagai, addig a kelkáposzta szerepe kimerül a belőle készülő főzelék elkészítésével.
A kelkáposzta a fejes káposzta közeli rokona, fodros levelekkel. Minél sötétebb a kelkáposzta, annál jellegzetesebb az íze.

Ez az értékes főzeléknövény az év minden időszakában kapható. Megbecsülendő ásványianyag-tartalma, markáns íze, étvágygerjesztő szép színe.
A zsenge kelkáposztából kitűnő saláták készíthetők, ízes lében főzött levelei bundázva, rántva is kitűnőek, ha egy kis tartármártást is kínálunk hozzá. Számtalan önálló étel is készíthető belőle és lehet újszerű színfolt, egy eddig kevésbé ismert ízvilág terített asztalunkon.

A kelkáposzta remek csonterősítő. Kalciumtartalmát a szervezet ideálisan fel tudja használni a magnéziummal és a káliummal együtt. A kelkáposztában előforduló kálium a kalciummal együtt szabályozza a vérnyomást, valamint jótékonyan hat a szívizom működésére, a szabályos szívverésre.
A kelkáposzta (a káposztafélékkel egyetemben) kitűnő rákellenes élelmünk. A növényben nagy mennyiségű béta-karotint találunk. Ez lényegesen elősegíti az immunrendszer működését, és ezzel az egész szervezet védelmét. Gyulladásos betegségekre is ajánlják a kelkáposztát, hiszen a benne található A-vitamin hasznosítását E-vitamin-tartalma még jobban elősegíti. B-vitamin-tartalma pozitív hatással van az emésztésre és az idegrendszerre. Ha a B-vitaminhoz csatlakozik még egy-két ásvány (mint a magnézium és a mangán), akkor többszöri fogyasztás után kiegyensúlyozott személyiségnek érezzük magunkat. És a kelkáposztában egyszerre van meg a B-vitamin és a szükséges ásványi csatlakozók.
Előnye még hogy nátriumban szegény, és 100 gramm energiaértéke csak 30 kcal.



Hozzávalók:
25 dkg kelkáposzta
1 marék dió
1 ek dióolaj
1 ek málnás balzsamecet
só
frissen őrölt bors
A káposztát falatnyi darabokra vágom és dióolajon lefedve megpárolom. Sózom, frissen őrölt borssal megszórom, majd tálaláskor csepegtetek rá málnás balzsamecetet.

Az okos infok a kelkáposztáról az origo-ról származnak.

2008. február 13., szerda

Tavaszi saláta "maionesa blanca"-val


Régóta foglalkoztatott a maionesa blanca, és készítése, de a végső lökést Ízbolygó maionesa blancaról írt postja adta. Mindenképpen úgy szerettem volna kipróbálni hogy érezzem mi a külömbség ízben és tartalomban a normál majonézhez képest.

Hát nagy a külömbség. Mindent úgy tettem ahogy le van írva, csak a zöldfűszereket hagytam ki. Kóstoltam másnap ( a készítéstől számítva ), teljesen krémes, amit egy kicsit kiéreztem az ízéből, az az olíva olaj. Viszont nagyon finom, és nincs a zsíros utóíz, ami a "gyárinál" megmarad.


Tavaszi zöldsaláta maionesa blanca-val ( 2 személy részére ):

fejes saláta levél megtépve, 1 újhagyma, 1 kis sárgarépa, 1/3 kígyó uborka, 1/3 saláta cukkini, 1 paradicsom, 1/2 tv paprika, 1/4 kaliforniai paprika, 1 tk friss gyömbér, és 3 ek főtt csirke hús.



A tépett saláta leveleket egy keverő tálba teszem, a hagymát keletiesen vékony csíkokra vágom, a sárgarépát, a cukkinit, a paprikákat, és az uborkát ( a közepe nélkül ) egy burgonya hámozóval vékony csíkokra vágom. A paradicsomot kimagozom és kockára vágom. A gyömbért nagyon vékony gyufára vágva, a csirke húst pedig csak úgy kézzel szét tépem. A tálban összekeverem ( egyedűl ettem, a maradék salátát egy dobozba a hűtőbe tettem, jó lesz majd holnap ), kitálalom és megöntözöm a maionesa blanca-val és megszórom valami szárított zöldfűszerrel ( metélő hagymával tettem ).

Nagyon finom lett, ez volt a reggelim és a tízóraim ( negyed 11 kor értem haza ), nem ettem hozzá semmi kenyeret, péksüteményt sem.

2008. február 12., kedd

Madársaláta fürjtojással és kéksajttal

Írta: Fakanál

Reggel gyorsan összeállítottam az ebédre való salátámat. Tudom, hogy nincs mindenki hűtőszekrényében fürjtojás például, de tyúktojással is remek, nekem pedig volt még néhány darab felhasználásra váró fürjtojásom.

Hozzávalók:

1 marék madársaláta
2 koktélparadicsom
egy darabka uborka
egy vékony szál sárgarépa
olívaolaj
balzsamecet
1-2 deka kéksajt

2008. február 11., hétfő

Íz nélkül nem megy

A fogyókúrában számomra a legnagyobb kihívás az lenne, ha nélkülöznöm kellene az ízeket, az, hogy degeszre egyem magam, nem hiányzik. Ilyenkor fokozottan szükség van a változatos, sokszínű, ízes-illatos ételekre, nagyon jól jön ilyenkor egy-két salátarecept a görög salátán és a kapros-joghurtos uborkán kívül is.
Ezt a gyors salátát azért szeretem – azon túl, hogy a grapefruitot imádom a salátákban, illetve hallal –, mert alig kell előkészíteni, akár a munkahelyemen is össze tudom dobni (na jó, borsőrlő ott nincs), hiszen nem kell külön vacakolni a salátaöntettel, ezt tulajdonképpen a tonhal olaja és a grapefruit kicsöpögő leve adja. Reggel munkába menet is meg tudom venni a hozzávalókat, ha nem tudtam ebédet készíteni magamnak előző este, így nem szorulok a menzára.


Tonhalas saláta grapefruittal

1 fej jégsaláta falatnyi darabokra tépve, vagy konyhakész salátakeverék
1 doboz konzerv tonhal olajban
2 evőkanál kapribogyó – elhagyható
1 gerezd fokhagyma
1 grapefruit
bors / színes borskeverék

A tonhalba belekeverem a kapribogyót és a finomra vágott fokhagymát. A grapefruitot kifilézem, a kicsöpögő levét felfogom és belekeverem a tonhal olajába. Egy szép nagy tányéron elterítem a salátaleveleket, ráteszem a tonhalat, elrendezem rajta a grapefruit-darabokat. Egy tekerésnyi színes borssal fűszerezem.
2 adag

További salátaötleteim itt.

2008. február 5., kedd

Meleg cukkíni saláta

Kicsit ráuntam a hideg, friss salátákra. Nem is csoda, az utóbbi napokban rengeteg félét-fajtát megettem. Bár a cukkíninek nem most van a szezonja, olyan kedves, mosolygós cukkínik vártak rám a zöldségesnél, hogy nem tudtam elleállni. Én főételként ettem de egy csirkemell filével akár köretként is megállja a helyét.

Döbbenetes, hogy pár szem csonthéjas mennyire fel tud dobni egy ételt, főleg ha kicsit megpirítjuk száraz serpenyőben.


Csípősen, forrón tálaltam, még a férfiember is meg volt elégedve vele. :-) Csípőset azért is jó enni diéta idelyén, ugyanis valóban forróságot, vérbőséget okoz az emésztő rendszerben, ami gyorsítja az anyagcserét.
Gyakorlott böjtölők pedig állítják, hogy nem a mennyiségtől, hanem az ízektől lakunk jól, úgyhogy fogyókúra idején igyekezzünk minnél fűszerebb, erőteljesebb ízű ételeket enni. Ez nagyon beigazolódni látszik pl. a sajtoknál, ahol egy valódi roquefortból alig csipegetünk pár falatnyit, mig egy viszonylag íztelen trappistából pillanatok alatt eltüntetünk akár tíz dekát is, ha nem figyelünk eléggé oda.

Salátaétel

A saláta is eléggé tág fogalom, régebben szinte kizárólag ecetes és (nagyon) cukros bő lében úszkáló zöldsalátát, esetleg hajszálvékonyra gyalult, lesózott és kinyomkodott, ízevesztett uborkát értettek alatta. Sokan nem tettek különbséget a „saláta” és a konzervált „savanyúság” között. Bízom benne, hogy ez már kezd átalakulni, és egyre többen megismerik és megkedvelik a salátákban rejlő lehetőségeket. Amennyire én tudom, más országokban nem nagyon szokás a főétel mellé enni a salátát, leginkább előtte, talán utána.

A saláta több alapanyag keverékéből készült, általában hidegkonyhai étel, amit önállóan vagy köretként (angolul: „side salad”) fogyasztanak. A fejessaláta nem mindegyik salátának az alkotórésze. Számos nyelvben a két fogalomra eltérő szavakat használnak, pl. angolul a „salad” az ételt, a „lettuce” a fejessalátát jelenti. Viszonylag magas tápértékük és nagy vitamintartalmuk miatt a saláták az egészséges táplálkozás, a feljavító és diétás étkezés nélkülözhetetlen kellékei. (Wikipédia)

Egyik, az orosz konyha eléggé elterjedt és közkedvelt salátája a fokhagymás-majonézes sárgarépa, amit én csirkemell-kockákkal dúsítottam (mivel én kedvelem a húst), így önmagában is megfelel egy vacsorára vagy reggelire.


A tonhalsaláta konzervből készült, szintén nem hiányzik hozzá a kenyér, bár azzal sem rossz. Én pomelót használtam hozzá, de csak azért, mert éppen volt – úgyis túl nagy. Egyébként grapefruittal is nagyon kellemes, pikáns ízű saláta.

2008. február 2., szombat

Minden kezdet nehéz

Nem akarok hosszú bevezetőt írni, egyébként is a kedves társak már minden alapvetőt elmondtak, csak néhány gondolat a saját és a közeli ismerősök tapasztalataiból.
Az egész diéta vagy váltás sikere attól is függ, hogy milyen étrendet választasz. Ezt úgy értem, hogy ha homlokegyenest másképp akarsz ezentúl étkezni, mint amit megszoktál vagy szeretsz, akkor garantáltan nem lesz sikeres a vállalkozás. Például ha én úgy döntenék, hogy nem eszem többé húst, mert az sokak szerint ártalmas, akkor igen hamar föladnám a dolgot. Ezzel mindössze azt akarom mondani, hogy kinek-kinek úgy kell kiválasztania a követendő étrendet, hogy ne tegyen erőszakot a kialakult ízlésén, és biztosan meg lehet találni azon belül is a kedvezőbb és kevésbé ártalmas változatot.

Ezért nagyon jó ötlet szerintem ez a közös oldal, mert remélhetőleg mindenki fog találni olyan ötleteket és recepteket, ami pont az ő ízlésének felel meg (talán egy kis kompromisszummal).

Nem utolsó szempont az sem, hogy mennyi a fölösleg, amitől valaki meg akar szabadulni. Én úgy láttam mindig, hogy az 5–10% (a testsúlyhoz, pontosabban testtömeghez képest) nehezebben megy le, mint az ennél nagyobb. Fontos, hogy emiatt ne adjuk föl idő előtt.

Az sem mindegy, hogy hány évesek vagyunk, talán mondanom sem kell, hogy minél fiatalabb valaki, annál könnyebb a dolog.

Fentiek alapján az én diétásnak mondható receptjeim főleg hús, zöldség és tejtermék összetételűek (meg fűszerek), a szénhidrát az, amit én leginkább csökkenteni tudok különösebb szívfájdalom nélkül.

Elsőnek egy jó kis salátát ajánlok, vége felé jár – remélem – a tél, ilyenkor nagyon fontos a vitaminpótlás, és akkor már miért ne legyen finom is.

Ehhez jégsalátát, póréhagymát, jégcsapretket és egy hegyes, csípős zöldpaprikát használtam, sóval, zöldfűszerekkel (bazsalikom, kakukkfű, rozmaring) ízesítettem, joghurttal összekevertem.




Hogy legyen egy meleg étel is, karfiollal együtt sült csirke, ami egyszerű, kényelmes és jó. Már a lányom is elkészítette, a képen az ő műve.