William Dufty : Cukor blues

Már pár napja feszeget az érzés, hogy én erről írni szeretnék, de azt gondoltam, akkor tisztességes, ha már valóban elolvastam a könyvet.

" Amikor népbetegséggé vált a mohóság és a mértéktelenség, megjelentek a vallási tilalmak és parancsolatok. A mohóság a legtöbb vallásban halálos bűn; de a finomított cukor veszélyére nem figyelmeztetnek vallásos elvek vagy parancsolatok, mert a cukorfogyasztás és a cukorfüggőség - a kábítószerfüggőséghez hasonlóan - a szent könyvek megalkotását követően még évszázadokig ismeretlen fogalom volt a világban."

Nem vagyok vallásos, de hiszek benne, hogy bölcsebben étkeztek az emberek, amikor kevesebb műanyag sorakozott fel az étkezőasztalon.

Életemben először 19 évesen rökönyödtem meg a cukor hiányán, amikor is az aktuális pasim lakásán nem találtam ilyesmit. A fiatalember (akinek korábban a drogok rabságából kellett igen kemény meló árán megszabadulnia) a kétségbeesésemre totálisan érzéketlenül kijelentette, hogy : - Cukor? A cukor nem jó semmire.
Volt olyan időszak, hogy jóformán cukrászsüteményen éltem, és gyakori volt, hogy munkatársaim névnap vagy születésnap alkalmával kisebb-nagyobb kupac csokival leptek meg, amin persze egyáltalán nem csodálkoztam. Biztosítva láttam benne az elkövetkezendő nap(ok) fedezetét. Képes voltam szabadnapokon csak cukros tejeskávét és édességet magamhoz venni.

Tavaly ősszel egy szakmai tréningen összetalálkoztam egy régi ismerősömmel, és nem tett semmit a kávéjába, ahhoz képest, hogy én 3-4 kockacukorral és tejjel lötyögtettem meg a csészém. Kifaggattam, hogy bírja így üresen legyűrni. A lány egy ideig Svédországban, rokonoknál élt, akik az első alkalommal közölték vele, hogy a cukor méreg, és nem ildomos a saját szervezetét ilyesmivel tömni.

Ugyanezen az őszön megkaptuk a könyvet a Pasim édesanyjától. '75 - ös a mű, és erősen amerikai, de a cukorfüggés nem csak az ő problémájuk. Az első oldalakon csak szép higgadtan hüledeztem, és vettem egy doboz nádcukrot az átmeneti időkre, egyúttal megszüntetve a direkt szacharóz bevitelt. A közepe táján kihajintottam minden vészhelyzetre tartogatott édességkészletet a táskámból ( egy doboz pezt és egy fémdoboz puhacukrot). Közben beszélgettünk a Szomszédkislánnyal a témáról, de neki gyógyszerészdiplomája van, tehát ez egész cukorblues csak hülyeség lehet, amit az ilyen kis tanulatlanok hisznek el, mint én. Persze ezt nem mondta, de világos volt számomra. Igen, az agy cukorral működik, csak nem mindegy, hogy milyen formában juttatjuk be a szervezetbe. Abban mindenesetre akkor állást foglaltam, hogy nem leszek fanatikus; nem akarok kétszer annyi időt tölteni a köztértben az élelmiszeres zacskókat böngészve, mert az azért mégiscsak túlzás. Most kb. kétszer annyi időt töltök el a bevásárlással a zacskók böngészése miatt, mert mindenben van cukor, és mindenben fehér cukor van. A sós krékerben is, a gyümölcsös joghurtban egyértelműen, és ugyan senki nem gondolná, de a cigaretták is tartalmaznak a szárítási eljárás miatt cukrot - még jó, hogy nem dohányzom. A minap megörültem egy cukor nélküli müzlinek. Nekiláttam az oldalán a listának, második összetevő: kandírozott gyümölcs.

A cukorbevitel minimálisra csökkentése óta nem vagyok nyomott, kevésbé puffadok, nem szenvedek annyit a bélgázoktól (igen, kevesebb a puki). A testszag, amit normálisnak gondolunk, ...mondjuk szépen verejtékezésnek, legalább a felére csökkent. Komolynak nem mondható, de igen kellemetlen bőrproblémám, amivel a doktorbácsik és doktornénik nem boldogulnak, csak egyik krémet másik kenőcsre cserélik és az ok ismeretének hiányában túlirritált dermatitiszes gócnak hívnak, jóformán eltűnt. Két hete még undorító nyílt seb volt, és az egyik fő félelmem volt, hogy előbb - utóbb bizony lábszárfekély lesz belőle; ránézésre nem álltam tőle messze. Most szinte babapopsi.

Igaz, most még nem csak pozitívumokat észlelek. Például a tegnapi nap, amikor figyelemelterelő munka híján nemcsak a szokásos mennyiségű kalóriát éreztem szükségesnek, nagyon hiányzott a megszokott nasi. Ne érezze senki túlzásnak, mert nem az : szabályos elvonási tüneteim voltak; nem tudtam megülni a fenekemen, feszült voltam, és mindent végigettem, amiről azt gondoltam, kicsit is fogamra való, az átlagos élelem nagyjából kétszeresét fogyasztottam el. Megúsztam almával, rozsos szendvicsekkel, üres teával, pedig a konyhaszekrény felső polcán még ott figyel a karácsonyi marcipán desszert - de nem nyúltam hozzá. Mindez egy este leforgása alatt, miután dél körül egy enyhe inzulinsokkszerűségen estem át, ami nálam annyira nem ritka. Azért írom, hogy -szerű, mert soha egy orvos sem mondta ki hivatalosan, hogy az, de ez az amikor azt mondjuk, hogy leesett a cukrom. Ötször annyi időbe telt átvészelni, mint korábban, amikor bedobtam volna egy darab csokit vagy egy kockacukrot. Most megettem 2 szenyát, és mivel ez sokkal lassabban jut el a célhoz, hogy addig is "életképes" legyek, egy fél marék mazsola és egy darab sajt segített rajtam és 5 perc türelem. Az összegyűjtött ismeretekkel azt gondolom, az eddig bevitt hihetetlen mennyiségű cukrot ugyanilyen mennyiségű inzulinnak kell feldolgoznia, és eltart egy kis ideig, míg a szervezetem rááll egy normális - jóval kisebb mennyiségre. Érdekes, hogy az alkoholistáknál gyakran előfordul a hypoglykaemia, aminek az inzulinsokk jele/velejárója. A gyomorban a szacharóz erjedni kezd, ugyanazokra az anyagokra bomlik, mint amivel az alkoholista emésztőtraktusa is találkozik. De a legnagyobb baj az a cukorral, hogy finom, és az üres kalóriák feldolgozása vitamin- és ásványianyag-szükséglettel jár, amit máshonnan von el a szervezet. Ezért mondjuk a cukorra, hogy antitápanyag. Egy tápanyagnak minősíthető élelmiszerben ott vannak a feldolgozáshoz szükséges anyagok.

A jelenlegi álláspont szerint aszpartámmal édesített dolgokat nem veszek meg, csak irtó ritkán, mondjuk hogyha elkerülhetetlen. Ha otthon édesítésre kényszerülök, akkor inkább méz, mint bármilyen mesterséges cucc, sőt, uram bocsá' nádcukor, de a szükséges mennyiségnek maximum a harmadát használom fel. A terv természetesen a teljes elhagyás, a natúr méz minimális felhasználásán kívűl semmit nem áll szándékomban a konyhámban magam ellen elkövetni.
Fontos tudni, hogy a cukorfüggés ugyanúgy pszichés is, mint alkohol vagy narkotikumok esetén. Ez azt jelenti, hogy bármilyen más szer, ami ugyanolyan édes és ugyanott kelt az
agyunkban "rögtön jobb kedvem lett" érzetet, ludas lehet a hiánya okozta nyomottságban, hiába nem káros közel annyira sem, mint maga a szacharóz. Abszurdul hathat ez a mentálhigiénés fejtegetés a cukorral kapcsolatban, de - lássuk be - erről is szó van, hiszen többek közt ezért tömjük magunkat annyi édességgel, mert jó azt érezni, hogy néhány percig majd kibújunk a bőrünkből. Szóval pótolni lehet, de óvatosan.

" Cukor blues A köznapi nevén csak cukorként emlegetett finomított szacharóz fogyasztásával járó számtalan testi és lelki gyötrelem gyűjtőneve."