Örömmel olvastam Mademoiselle és Fűszeres Eszter kezdeményezéséről, köszönöm nekik a lehetőséget, hogy egy diéta- és életmódblog társszerzője lehetek. A fogyókúra-része kevésbé érdekel, nem hiszek a csodadiétákban, de hiszem, hogy tudok adni néhány használható receptet, ötletet az életmódváltáshoz. Kalóriaszámolgatásban nem vagyok jó, és "light" recepteket se várjon tőlem senki. Azt sem ígérhetem, hogy én leszek a legtermékenyebb szerző, de talán hozzátehetek valamit a Nagy Közös Tudáshoz.
Az én „ételfilozófiám”: a természet tökéleteset alkot! Tudományos meggondolások helyett – vagy inkább azok összegzéseként, józan paraszti ésszel – arra figyelek, hogy ezt a természetest próbáljam megőrizni.
Már elég öreg vagyok hozzá, hogy azt mondhassam, bezzeg az én időmben, de tényleg szembetűnő, hogy gyerekkoromban nem volt ekkora probléma az elhízás, nem épült még ki a „fogyókúraipar”, nem voltak tele a magazinok narancsbőr kezelésére vonatkozó tippekkel. De ennyi mesterséges anyagot (színezékek, aromák, tartósítószerek, állományjavítók) sem vettek magukhoz az emberek. Akkor még igazi ételeket adtak a menzákon is, nem nátrium-glutamátot. Nem volt ilyen műanyag-világ, ma, ha egy internetes fórumon földobnám a kérdést, hogy hogyan kell bolognait főzni, az első 5 hozzászólás az lenne, hogy vedd meg az X márkájú zacskós fixet, és abból nagyon finom lesz. Ezeknek a műanyag-ételeknek nem csak az a veszélye, hogy károsítják a gyomrot, bélrendszert, szervezetet, de az is, hogy tönkreteszik az ízérzékelést is.
Mindemellett a nagy rohanásban időt sem szentelünk az evésnek. Azt látom, hogy elfelejtettünk enni. Ezt pont azokon látom a leginkább, akiknek súlyproblémáik vannak. Behabzsolják az ételt anélkül, hogy valójában odafigyelnének az ízekre, ezért aztán mennyiség kell ahhoz, hogy észrevegyék, ettek valamit. Pedig ízzel is jól lehet lakni, de velem is előfordult már az üzemi menzán, hogy hiába raktam tele a gyomrom valami vacakkal, mégis éhes maradtam, mert hiányzott az élmény, az íz, amitől igazán teljesnek érezném az étkezést.
10 év húsmentes étkezés – soha nem volt lemondás – nagyon kitágította a világomat. Nem hiányzott a hús, enélkül is roppant változatosan tudtunk étkezni, és a súlyommal sem volt soha gondom. Azóta aztán – főként a sok utazás, étteremben étkezés miatt – áttértem a minőségi húsevésre, vagyis megbízható helyeken, minőségi húsokat, főként vadat szívesen fogyasztok. Otthon azonban csak a tágabb családnak, vendégeknek, alkalmanként készítek húst, felvágottat, ipari húskészítményt soha nem veszek. Ugyanígy nem tartok otthon margarint, leveskockát, félkészételt, varázslatosnak nevezett „fűszerkeverékeket”, csodaízesítőket, levesport, ízesített tejkészítményeket, üdítőitalokat, semmilyen light terméket. Cukrot, fehérlisztet is csak nagyon ritkán használok, Sőt, egy kilós só is elég 5 évig…
Nagyon szeretek viszont piacra járni, a szezon zöldségei között válogatni és ezeket kíméletesen és változatosan elkészíteni. Nem a (helyenként szándékoltan az alapanyag tápértékét tönkretevő) konyhatechnológia varázslásokban hiszek, hanem abban, amit a természet hozott létre. A tudatos, de nem erőltetetten egészségmániás táplálkozás az én világom, amibe néha azért belefér egy kis kilengés is. Hiszen az életet és az ételt élvezni kell, nem szabad az egészségesebb életet lemondásként megélni! Fedezzük fel a természetes ízeket, legyen ez egy új kaland, kóstolgassunk bátran és kíváncsian!
Tisztelem az alapanyagokat, meg akarom tartani az igazi ízüket, karakterüket. Nem vagyok hajlandó besózással, áztatással, kicsavarással, agyonsütéssel, pürévéfőzéssel „kiherélni” a zöldségeket, aztán túlfűszerezéssel (ez sokszor kimerül a só-bors irgalmatlan párosában) és egyenételízesítőzéssel (minek? minden ételnek saját íze van!) a csöppnyi maradék ízüket is elfedni, mint ahogy azt sok helyen (sajnos nem csak a közkonyhákon) csinálják.
Nem igaz, hogy az egészséges táplálkozás drágább. A minőségi ételből kevesebb is elég, plusz az értéktelen, ám ügyes marketinggel eladott üres kalóriákat (üdítők, beleértve a diétás kólát is, chipsek, csokikák, édességek) se veszi meg az, aki a természetes ízeket részesíti előnyben.
Persze ez nem jelenti azt, hogy csak magokon és pelyheken kell élni, én is megeszek néha egy-egy szelet sütit, tortát (de jól megválasztom, hogy hol!), jóízűen, lassan, élvezettel. De nem falom számolatlanul a csokiszeleteket, ilyen-olyan nasikat, egyszerűen nem hiányzik. Kólát is iszom, egy évben egyszer, és mindig elcsodálkozom rajta, milyen vacak az íze. :)
Tudom, hogy a natúr zöldségek íztelennek tűnnek az ételízesítők, agyonsózott ételek vagy édes italok után, pedig érdemes megszabadulni ezek ízlelőbimbó-bénító hatásától. Felejtsük el az ételízesítőket, próbáljuk fokozatosan csökkenteni a sófogyasztást, a teába tegyünk egy kanállal kevesebb cukrot (édesítőszer használatára nem fogok bíztatni, persze a cukorbetegeknek kivételek), lassan le lehet szokni ezekről is, és hihetetlen, mennyire megjavul az ízlelésünk.
A civilizált világ a természet legyőzésével nagyon sokat veszített. Messze vezet ez a kérdés, amit a saját életemben meg tudok tenni, azt megteszem. A táplálkozásunkban törekszem a minél közelebb maradni a természethez, igyekszem megtalálni az egyensúlyt az egészséges és az ínyenc ételek között, talán ez a blogomon is látszik.
A fentiekben leírtak jegyében legyen hát az első receptem itt egy nagyon is aktuális étel, ami talán segít újra felfedezni az elfeledett igazi ízeket. És mivel nem lehet kanállal befalni, lassan, ráérősen kell mártogatni a zöldségeket a fűszeres krémbe, még laktató is.
Sült zöldségek snidlinges mártogatóval
1 db zellergumó (k.b. 60 dkg)
1 nagy brokkolirózsa (k.b. 20 dkg)
1 kicsi karfiol (k.b. 50 dkg)
3-4 cékla
olaj
10-15 dkg túró
2 dl joghurt
1 csokor snidling
A céklát megmosom, alufóliába csavarva beteszem az előmelegített sütőbe. Fél óra múlva meghámozom a zellert, hasábokra vágom, kis olajjal megpermetezve beteszem a sütőbe, ugyanígy a megtisztított és nagyobb rózsákra szedett karfiolt és a brokkolit is.
Amíg a zöldségek haraphatóra sülnek, addig elkészítem a mártogatóst: az áttört túrót kikeverem a joghurttal és a felaprított snidlinggel.
2 adag
További ötletek a mártogatósra a recept első közlésénél.
Az én „ételfilozófiám”: a természet tökéleteset alkot! Tudományos meggondolások helyett – vagy inkább azok összegzéseként, józan paraszti ésszel – arra figyelek, hogy ezt a természetest próbáljam megőrizni.
Már elég öreg vagyok hozzá, hogy azt mondhassam, bezzeg az én időmben, de tényleg szembetűnő, hogy gyerekkoromban nem volt ekkora probléma az elhízás, nem épült még ki a „fogyókúraipar”, nem voltak tele a magazinok narancsbőr kezelésére vonatkozó tippekkel. De ennyi mesterséges anyagot (színezékek, aromák, tartósítószerek, állományjavítók) sem vettek magukhoz az emberek. Akkor még igazi ételeket adtak a menzákon is, nem nátrium-glutamátot. Nem volt ilyen műanyag-világ, ma, ha egy internetes fórumon földobnám a kérdést, hogy hogyan kell bolognait főzni, az első 5 hozzászólás az lenne, hogy vedd meg az X márkájú zacskós fixet, és abból nagyon finom lesz. Ezeknek a műanyag-ételeknek nem csak az a veszélye, hogy károsítják a gyomrot, bélrendszert, szervezetet, de az is, hogy tönkreteszik az ízérzékelést is.
Mindemellett a nagy rohanásban időt sem szentelünk az evésnek. Azt látom, hogy elfelejtettünk enni. Ezt pont azokon látom a leginkább, akiknek súlyproblémáik vannak. Behabzsolják az ételt anélkül, hogy valójában odafigyelnének az ízekre, ezért aztán mennyiség kell ahhoz, hogy észrevegyék, ettek valamit. Pedig ízzel is jól lehet lakni, de velem is előfordult már az üzemi menzán, hogy hiába raktam tele a gyomrom valami vacakkal, mégis éhes maradtam, mert hiányzott az élmény, az íz, amitől igazán teljesnek érezném az étkezést.
10 év húsmentes étkezés – soha nem volt lemondás – nagyon kitágította a világomat. Nem hiányzott a hús, enélkül is roppant változatosan tudtunk étkezni, és a súlyommal sem volt soha gondom. Azóta aztán – főként a sok utazás, étteremben étkezés miatt – áttértem a minőségi húsevésre, vagyis megbízható helyeken, minőségi húsokat, főként vadat szívesen fogyasztok. Otthon azonban csak a tágabb családnak, vendégeknek, alkalmanként készítek húst, felvágottat, ipari húskészítményt soha nem veszek. Ugyanígy nem tartok otthon margarint, leveskockát, félkészételt, varázslatosnak nevezett „fűszerkeverékeket”, csodaízesítőket, levesport, ízesített tejkészítményeket, üdítőitalokat, semmilyen light terméket. Cukrot, fehérlisztet is csak nagyon ritkán használok, Sőt, egy kilós só is elég 5 évig…
Nagyon szeretek viszont piacra járni, a szezon zöldségei között válogatni és ezeket kíméletesen és változatosan elkészíteni. Nem a (helyenként szándékoltan az alapanyag tápértékét tönkretevő) konyhatechnológia varázslásokban hiszek, hanem abban, amit a természet hozott létre. A tudatos, de nem erőltetetten egészségmániás táplálkozás az én világom, amibe néha azért belefér egy kis kilengés is. Hiszen az életet és az ételt élvezni kell, nem szabad az egészségesebb életet lemondásként megélni! Fedezzük fel a természetes ízeket, legyen ez egy új kaland, kóstolgassunk bátran és kíváncsian!
Tisztelem az alapanyagokat, meg akarom tartani az igazi ízüket, karakterüket. Nem vagyok hajlandó besózással, áztatással, kicsavarással, agyonsütéssel, pürévéfőzéssel „kiherélni” a zöldségeket, aztán túlfűszerezéssel (ez sokszor kimerül a só-bors irgalmatlan párosában) és egyenételízesítőzéssel (minek? minden ételnek saját íze van!) a csöppnyi maradék ízüket is elfedni, mint ahogy azt sok helyen (sajnos nem csak a közkonyhákon) csinálják.
Nem igaz, hogy az egészséges táplálkozás drágább. A minőségi ételből kevesebb is elég, plusz az értéktelen, ám ügyes marketinggel eladott üres kalóriákat (üdítők, beleértve a diétás kólát is, chipsek, csokikák, édességek) se veszi meg az, aki a természetes ízeket részesíti előnyben.
Persze ez nem jelenti azt, hogy csak magokon és pelyheken kell élni, én is megeszek néha egy-egy szelet sütit, tortát (de jól megválasztom, hogy hol!), jóízűen, lassan, élvezettel. De nem falom számolatlanul a csokiszeleteket, ilyen-olyan nasikat, egyszerűen nem hiányzik. Kólát is iszom, egy évben egyszer, és mindig elcsodálkozom rajta, milyen vacak az íze. :)
Tudom, hogy a natúr zöldségek íztelennek tűnnek az ételízesítők, agyonsózott ételek vagy édes italok után, pedig érdemes megszabadulni ezek ízlelőbimbó-bénító hatásától. Felejtsük el az ételízesítőket, próbáljuk fokozatosan csökkenteni a sófogyasztást, a teába tegyünk egy kanállal kevesebb cukrot (édesítőszer használatára nem fogok bíztatni, persze a cukorbetegeknek kivételek), lassan le lehet szokni ezekről is, és hihetetlen, mennyire megjavul az ízlelésünk.
A civilizált világ a természet legyőzésével nagyon sokat veszített. Messze vezet ez a kérdés, amit a saját életemben meg tudok tenni, azt megteszem. A táplálkozásunkban törekszem a minél közelebb maradni a természethez, igyekszem megtalálni az egyensúlyt az egészséges és az ínyenc ételek között, talán ez a blogomon is látszik.
A fentiekben leírtak jegyében legyen hát az első receptem itt egy nagyon is aktuális étel, ami talán segít újra felfedezni az elfeledett igazi ízeket. És mivel nem lehet kanállal befalni, lassan, ráérősen kell mártogatni a zöldségeket a fűszeres krémbe, még laktató is.
Sült zöldségek snidlinges mártogatóval1 db zellergumó (k.b. 60 dkg)
1 nagy brokkolirózsa (k.b. 20 dkg)
1 kicsi karfiol (k.b. 50 dkg)
3-4 cékla
olaj
10-15 dkg túró
2 dl joghurt
1 csokor snidling
A céklát megmosom, alufóliába csavarva beteszem az előmelegített sütőbe. Fél óra múlva meghámozom a zellert, hasábokra vágom, kis olajjal megpermetezve beteszem a sütőbe, ugyanígy a megtisztított és nagyobb rózsákra szedett karfiolt és a brokkolit is.
Amíg a zöldségek haraphatóra sülnek, addig elkészítem a mártogatóst: az áttört túrót kikeverem a joghurttal és a felaprított snidlinggel.
2 adag
További ötletek a mártogatósra a recept első közlésénél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése