2008. február 3., vasárnap

Reggeli

Kérte is valaki, de engem is foglalkoztat, hogy olyan reggeliket találjak ki, hogy el lehessen felejteni a felvágottakat. Most ezek olyanoknak alkalmasak, akik úgy döntenek a diétában, hogy reggel még esznek szénhidrátot, mondjuk, egy szelet teljes őrlésű lisztből készült kenyeret. Azt gondolom, többen követik ezt a módszert is.

Az első egy májpástétom, amit ha tojásba töltünk, akkor kenyér nélkül is meg lehet enni.


A második egy szokványosnak mondható körözött, de sovány tehéntúróból elkészítve mindjárt más a helyzet. És ha még a belekevert kicsi vajat (margarint) is ki akarjuk spórolni, remekül helyettesíti egy-két kanál tejföl.

A harmadik tonhalpástétom, ez úgy, ahogy van, eléggé diétás, különösen, ha nem olajos tonhalkonzervünk van, hanem sós lében. Létezik ilyen, elérhető áron.

A negyedik pedig zöldségfélékből áll, paprikás, paradicsomos padlizsánkrém (sokak szerint zakuszka).

És avokadó, amire ugyan sokan azt mondják, hogy hizlaló, mert magas a zsírtartalma, de ez hasznos zsír. Az avokadó telítetlen zsírsavakból álló olajtartalma B-, C-, E- és A-vitaminban gazdag. Az érett gyümölcs káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is tartalmaz.

Legközelebb a kenyér nélkül is ehető reggeli ötletekkel folytatom.

Nincsenek megjegyzések: