2008. február 4., hétfő

Az előzményekhez: joghurt és reggeli

.Végig olvastam a joghurtról és a reggeliről szóló írásokat, rájöttem ebben az irányban elég kevés a tudásom. Huh hogy mennyi mindent ki lehet belőle hozni:-))

Átböngésztem régebbi postjaimat, mert emlékezetem szerint én is készítettem jó dolgokat joghurttal.
Kedvenc a házi krémsajt, amit Stahl Judit után szabadon, de sűrűn készítek ( most is van egy adag a hűtőben ). Nagyon szeretjük, mert jól fűszerezhető, és abszolúte tudom hogy mit eszek.

Cicaanya kedvence a croissan, melynek a variációs lehetőségei végtelenek.

És a végén a Morzsikák egyik kedvence a Reggeli zsemle, ( ugyan már archíváltam, de eltüntek a képei, ezért csak az írásos formát tudom átadni. )

Zsemle otthon

Hozzávalók:

45 dkg liszt, 1 tk. só, ½ kocka élesztő (vagy 7 gr szárított ), 25 dkg joghurt.

Keverjük össze a sót és a lisztet, valamint az joghurtot és az élesztőt. Keverjük össze és dagasszuk egyenletes állagú tésztává. Takarjuk le, és tegyük hűtőbe egy éjszakára. Másnap béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, majd a még egyszer átdagasztott tésztát osszuk el 12 részre. Formáljunk belőle golyókat, és tegyük a tepsibe. Ügyeljünk a távolságra, mert meg fognak nőni! Hagyjuk őket 20 percig kelni, kenjük meg tejjel, majd 200ºC-ra előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig

Kicsit tömörebb állagú, viszont nagyon jó tészta, nagyobb ünnepek előtt szoktam a fagyasztóba eltenni, mert ha vendégek jönnek, este csak előkapom és reggel max. 1 óra alatt ott a friss péksütemény az asztalon.

Azt nem mondom hogy ez a három dolog együtt egészséges, de mértékkel fogyasztva azért belefér a kategóriába.

Nincsenek megjegyzések: